
Nem „katonaképzőt” működtetünk, pusztán hazafiságra nevelünk, és szeretnénk hasznos, építő jellegű szabadidős programokat kínálni a gyerekeknek.
Ezt Laukó Emőke, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Technikumának igazgatója mondta annak kapcsán, hogy most ért véget náluk az első félév, amikor diákjaik bekapcsolódhattak a Honvédelmi Minisztérium Honvéd kadét programjába.
– A program nem a szó szoros értelmében vett katonai képzés – folytatta az igazgató.
Laukó Emőke elmondta: a honvédelmi alapismeretek közismereti, választható érettségi tantárgy és segít tartalommal megtölteni a hazafiság, a hazaszeretet, valamint a honvédelem fogalmakat.
– A kadétprogram több szinten zajlik, mi csak az egyeshez csatlakozhattunk, ami annyit jelent, hogy bevezethettük az iskolában a honvédelmi alapismeretek tárgyat – magyarázta az igazgató. – Az első tanévben 23 tanulónk élt a lehetőséggel, akik amúgy például rendész, bányász, fodrász, informatikus ágazatokban tanulnak. A kadétprogram másik lábát a 9–11. évfolyamokon a heti egy óra szabadidős foglalkozás adja. Mi ezt tömbösítve, havi egy-két alkalommal tartjuk meg: elvisszük a gyerekeket versenyekre, részt vettünk a városi temetőben az első világháborús sírok tisztításában, de voltunk laktanyalátogatáson, lövészeten és a pákozdi emlékhelyen is. Egy pályázati siker révén a második félévben elutazunk a szolnoki RepTár Repülőmúzeumba, és részt veszünk egy csapatépítő paintballozáson is. Szeretnénk zalaegerszegi és kaposvári honvédkadét diákokkal „szakmai” versenyt rendezni a Csónakázó-tónál.
Laukó Emőke hangsúlyozta: az iskola kadétprogramja nem működhetne az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, 48. Nagy Sándor Területvédelmi Zászlóalj és Ernszt József vezénylő zászlós hathatós támogatása nélkül.
– A gyerekek 3,5-es tanulmányi átlag felett ösztöndíjat kapnak, ami plusz motivációt jelent – tette még hozzá az igazgató.
Csermák Tamás oktató – aki egyébként szintén önkéntes területvédelmi tartalékos – a program instruktoraként elmondta: a gyerekek élvezik a foglalkozásokat, örülnek, hogy valahová tartozhatnak. A programot szeretnék szélesíteni, bevonni a város többi középiskoláját is. A képzés azon fiatalok számára, akik a honvédelemben képzelik el a jövőjüket, előnyt jelent az ilyen irányú felsőoktatásba való bejutásnál.