
A Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Technikuma a Honvédelmi Minisztérium által megvalósított Honvéd kadét program partneriskolája lett. Az erről szóló dokumentumokat csütörtökön ünnepélyes keretek között írták alá az intézményben.
Laukó Emőke, a technikum igazgatója köszöntőjében elmondta: a Honvéd kadét program szívügyük, szerették volna bővíteni a repertoárt, mely a továbblépésben is segíti az intézményüket. Ráadásul eztán nemcsak a saját diákjaiknak, hanem a város összes fiataljának lehetőséget adhatnak a tanulásra.
– A katonai alapismeretek közismereti, választható érettségi tantárgy oktatása a 14–18 éves korosztály számára segít kézzelfogható tartalommal megtölteni a hazafiság, a hazaszeretet, a honvédelem fogalmakat – mondta az igazgatónő.
– A katonai alapismeretek tantárgy oktatása lehetővé teszi, hogy a tanulók megismerjék és elsajátítsák Magyarország biztonsági és szövetségi politikájának jellemzőit – folytatta az igazgató.
– Betekintést nyerhetnek a honvédelemmel összefüggő szabályokba, a Magyar Honvédség felépítésébe, illetve feladatrendszerébe. Ezen ismeretekkel kialakul és folyamatosan erősödik a haza, a honvédelem iránti elkötelezettségük, melyek összhangban vannak a Nemzeti alaptantervben megfogalmazottakkal és a hatályos érettségi követelményekkel. Laukó Emőke hozzáfűzte: a tananyag elsajátítása során a diákoknak képesnek kell lenniük a katonai terminológia szakszerű alkalmazására, továbbá részt vehetnek a Honvédelmi Sportszövetséggel karöltve különféle szabadidős programokon.
Almási László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetője az eseményen a partneriskolának átadott egy tanúsítványt, mely a két fél egymás iránti elkötelezettségét hivatott bemutatni. Elmondta: nagy öröm, hogy ezzel Nagykanizsa is felkerült a Honvéd kadét térképére. Ez azt jelenti, hogy a honvédelmi nevelés emelt szinten zajlik majd a technikumban. Szeretnék, ha még több, hazáját feltétlenül szerető fiatal lenne az országban. Az eseményen Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum kancellárja is jelen volt és elmondta: jól látszik, hogy a hazafias nevelésre, a katonai nevelésre ebben a mai világban is nagy szükség van. Egy fiatal férfinek szüksége van arra a fajta képzésre, kiképzésre, amit a honvédség egykor adott. Ezért jó, hogy ennek egy kis szelete teret kap a város egyik szakképző intézményében.