Felnőttképzési engedélyszáma: E-001343/2015

WPML not installed and activated.

Cserhátis csapat nyerte a PENdroid-ot

Megjelent: 2020-02-03 Kategória: Nagykanizsai SZC, Rendezvény
0

A két online fordulót követően ismét a legjobb tíz középiskolás csapat kvalifikálta magát a PENdroid Országos Alkalmazásfejlesztő Verseny döntőjére. A fiatalokra ezúttal is izgalmas feladat várt, ugyanis az ellentmondások témakörében kellett programot fejleszteniük. – Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban? Valószínűleg egy pici magyarázatra szorul. Gyakran látjuk, hogy nagyon erőszakosak a játékok vagy meg lehet fordítani a játék célját, például gyógyítani kell benne. Előfordul, hogy az irányítás klasszikus megváltozott menetét lehet megfordítani – például a fölfelé megy a lefelé, a lefelé pedig fölfelé. Esetleg olyan, nem szokványos elemeket belevinni, amik tipikusan az úgynevezett „rage gamekben”, bosszantó játékokban vannak. Ezek kimondottan arra mennek rá, hogy nem komfortos szituációkat idézzenek elő a játékosnak – mondta el Jaskó Szilárd egyetemi docens, a PEN Alkalmazott Informatikai Tanszékének vezetője.

A nagykanizsai Cseri-tech elnevezésű alakulat már tapasztalt indulónak számít a mezőnyben. Egy első és egy harmadik helyezés után idén is elindultak. A fiatalok egyébként a távközlési ágazatban tanulnak, s mint mondták, szeretik magukat kihívások elé állítani. – Iskolai keretekben nem nagyon tudjuk a tudásunkat, tapasztalatunkat, otthon szerzett képességeinket kamatoztatni. Viszont a versenyen ezt meg tudjuk mutatni. Az egész országból jönnek ismerős arcok, valamint minden évben újak és újak, velük pedig össze tudjuk mérni a tudásunkat és versenyezni tudunk velük – árulta el Birkás Zoltán, a Cseri-tech csapattagja. A versenyzőknek a helyszíni feladat mellett egy saját maguk által kitalált, tervezett és elkészített játékot is be kellett mutatniuk. Az értékelés során külön pontozták a kreativitást. A legjobbnak pedig a nagykanizsai Cseri-techesek bizonyultak, megelőzve a zalaegerszegi Céhessteget és a budapesti Verebély Osztag csapatát.

forrás: https://kanizsaujsag.hu/hir/202002/cserhatis-csapat-nyerte-a-pendroid-orszagos-alkalmazasfejleszto-versenyt