Felnőttképzési engedélyszáma: E-001343/2015

WPML not installed and activated.

Pályaválasztási Szülői Értekezlet

Megjelent: 2019-11-05 Kategória: Képzések, Nagykanizsai SZC, Rendezvény
0

A megújuló szakképzés legfontosabb változásairól kaptak fontos információkat az érdeklődők tegnap a Pályaválasztási Szülői Értekezleten a HSMK-ban. A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényére a végzős általános iskolásokat és szüleiket várták. A résztvevők megismerhették a technikum és szakképző iskola rendszerét, a módosult OKJ-s szakképesítéseket, valamint a helyi képzési kínálatot.

A rendezvénynek már többéves hagyománya van Nagykanizsán. Az előadók idén – egyebek mellett – a 2020/2021-es tanévtől változó ösztöndíj lehetőségeket és a duális képzés rendszerét mutatták be az érdeklődőknek. – Az ösztöndíjrendszer módosul. Több helyen, több évfolyamon is lehet különféle szakképzési ösztöndíjakban részesülni. A következő beiskolázási időszaktól már megszűnnek a hiányszakmák, innen már minden szakmát ösztöndíjjal támogat az állam, talán ez az egyik legfontosabb változás – mondta Bangó-Rodek Viktória, a ZMKIK szakképzési csoportvezetője.

A szakemberek véleménye szerint a szakképzési rendszer átalakításának minden eleme azt a célt szolgálja, hogy a tanulók előtt megnyíljanak a cégek kapui, és a fiatalok így hosszútávon is megfelelő egzisztenciát biztosító hivatást találjanak Magyarországon. – Úgy gondolom, hogy ez az új rendszer alapjaiban nézve egyszerűbb. Szakgimnáziumban volt mellékszakképesítés, amit lehetett választani, és volt szakmai érettségi. Ezek most nem lesznek. Technikus végzettséget szereznek majd az ötödik év végén. S most már kimondja a jogszabály, hogy ez a technikus végzettség emelt szintű érettséginek számít, s ez egy érettségi tárgy lesz, nem lesz szakmai érettségi – fogalmazott Anda Zoltán, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója. Az átalakítás után – országosan – 174 képzésből választhatnak majd a diákok. A megyei kamara szülői értekezletét a megye más városaiban is megtartják.

forrás: http://www.kanizsatv.hu/hirek/4241-palyavalasztasrol-szuloknek