Egy jó szakma felér egy diplomával

Megjelent: 2018-11-09 Kategória: Nagykanizsai SZC, Rendezvény
0

Pályaválasztási kiállítást és szakbemutatót rendeztek a Zsigmondy iskolában. A kétnapos programsorozatot minden évben november elején rendezik meg. Ez a rendezvény nem csak a nyolcadikosoknak szól – hiszen ide hetedik, nyolcadik osztályosokat is hívtak a kormányhivatal részéről, mert mindig a kormányhivatal rendezi ezt a rendezvényt. Azért, mert a pályaválasztást nem lehet leszűkíteni csak a nyolcadik osztályra. Már sokkal korábban el kell kezdeni, ezért a hetedik és nyolcadik osztályos diákokat is hívjuk – fogalmazott Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója. A kiállításon elsősorban azoknak szeretnének segíteni, akik még nem döntötték el, hogy milyen irányban tanulnának tovább.

– Az utóbbi években nagyon megnőtt a szakmák presztízse. Ahogy államtitkár úr is már a bevezetőben elmondta, egyre magasabbak a fizetések, és egyre nagyobb megbecsülésnek örvendenek a szakmák, és aki ezt jól műveli, az legalább olyan jól jár, mint aki gimnáziumba járt vagy esetleg egy olyan diplomát szerez, ami nem biztos, hogy az életben jobban kifizetődő – árulta el – Kereskai Péter, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara titkára. Annak sem kell elkeseredni, aki korábban rosszul döntött, mert a jelenleg hatályos törvények szerint a második szakma megszerzése is ingyenes. – Egyebek mellett azért döntött így a kormány néhány évvel ezelőtt, mert lehetett látni, hogy a gazdaság fejlődésének köszönhetően oly mértékű a jól képzett és dolgozni akaró szakemberek iránt az igény, hogy ezt a lehetőséget meg kell mindenkinek adni, aki esetleg váltani akar – mondta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

A pályaválasztási kiállításon nemcsak a hagyományos szakmákkal és mesterségekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, hanem az egyes ágazatok fejlődését is bemutatták. – A szakmákban olyan új fejlődés van, mint például a gépgyártás technológiában a 3D technológia. A 3D technológia abból áll, hogy a gyerekek megterveznek egy adott dolgot, majd utána akár egy nyomtatóval létre is tudják hozni. De nemcsak nyomtatni tudunk, hanem tudunk CNC-programot generáltatni számítógéppel is – nyilatkozta Seregélyes László, a Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Szakközépiskola igazgatóhelyettese. A rendezvényen a „Szakmák, mesterségek világa” című művészeti pályázat díjait is átadták. A holnapig tartó eseményen pályaorientációs és önismereti csoportfoglalkozásokon, valamint fórumbeszélgetésen is részt vehetnek a fiatalok.

Forrás: http://kanizsatv.hu/hirek/1251-egy-jo-szakma-feler-egy-diplomaval-

Copyright © 2016 Nagykanizsai SZC | Minden jog fenntartva!