Magyar Tudomány Napja a Medgyaszay Házban

Megjelent: 2017-11-06 Kategória: Nagykanizsai SZC, Rendezvény
0

A magyar tudomány ünnepéről a Magyar Tudományos Akadémia már 1997 óta megemlékezik, hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását.

A hivatalos indoklás szerint az „Országgyűlés a tudomány társadalomban betöltött szerepét kiemelkedően fontosnak, a tudomány művelése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységet elismerésre és kiemelkedő támogatásra méltónak tartja” ezért e napot a 2003. évi XCIII. törvénnyel a magyar tudomány ünnepévé nyilvánította.

A 2017-es évben meghirdetett „Emberközpontú tudomány” mottójú rendezvény Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége és a Nagykanizsai Szakképzési Centrum szervezésében került lebonyolításra, ami 2017. november 6-án 10 órakor kezdődött a Medgyaszay Házban.

A konferenciát Dénes Sándor Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. Kocsis Katalin zenei könyvtáros, blogger „Erdősy Eugénia regényes élete és halála” című előadását, Babits Mihály Bolyai című verse követte, melyet Gerencsér Gergő a NSZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolájának 10/A. osztályos tanulója,  az Országos Szónok Verseny I. helyezettje adott elő. Ezt követően Dr. Jaskó Szilárd a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának egyetemi docense a „Jövő munkahelyei” témakörben tájékoztatta a jelenlévőket.

Az előadások után Bene Csaba a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója összegezte a nap tanulságait.

A rendezvényen 120 fő vett részt, főleg középiskolások, valamint intézmények, gazdálkodó és civil szervezetek képviselői.

KÉPGALÉRIA:

[foogallery id=”6568″]

Copyright © 2016 Nagykanizsai SZC | Minden jog fenntartva!