Felnőttképzési engedélyszáma: E-001343/2015

WPML not installed and activated.

Sikeres volt az idei Szakmák Éjszakája is

Megjelent: 2017-04-24 Kategória: Nagykanizsai SZC, Rendezvény
0
0

A második alkalommal megszervezett akcióhoz a Kárpát-medencében 156 település csatlakozott.

Számos mesterség közül válogathattak idén is azok, akik ellátogattak a Szakmák Éjszakája elnevezésű rendezvényre. Nagykanizsán idén 38 foglalkozást népszerűsítettek a szervezők azzal a céllal, hogy a fiatalok megismerjék és kedvet kapjanak a szakmunkához.

Ezzel a hybrid rendszerrel is megismerkedhettek az érdeklődők a Szakmák Éjszakáján. Csakúgy, mint a kémia anyagokkal, az elektromossággal vagy éppen a programozással. „Az elektronikai dolgok, az autók meg láttam itt vannak számítógéppel kapcsolatos dolgok is, az is felkeltette az érdeklődésemet. És ezeket jöttem el egy kicsit részletesebben megnézni”

Az idei nagykanizsai Szakmák Éjszakájára 38 programot hoztak el a szervezők azért, hogy a fiatalok testközelből megismerjék az egyes foglalkozásokat. „Próbálunk hatni a gyerekekre, mert én a saját gyerekkoromból is emlékszem arra, hogy volt néhány momentum, aminek nagy hatása volt az életemben. És mi ilyen hatásokat szeretnénk itt a gyerekekre gyakorolni, hogy élvezzék a manuális munkát és remélem, hogy ezáltal minél többen jönnek a szakképzésbe, valamelyik tagintézményünkbe” – mondta el Anda Zoltán szakmai főigazgató-helyettes.

A második alkalommal megszervezett programon Cseresnyés Péter államtitkár elmondta: Magyarországon egyre jobban megbecsülik a jól képzett és motivált szakembereket, ezért is fontos, hogy szakmát tanuljanak a fiatalok. „Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy egy jó szakma megszerzése, egy jó szakmai ismeret elsajátítása biztos egzisztenciát tud nyújtani mindazok számára, akik a szakképzést választják a következő időszakban tanulmányi helyszínül. És szakmát akarnak megtanulni azért, hogy majd szakmunkásként egy jó szaktudással rendelkező szakemberként tudjanak elhelyezkedni a munkaerőpiacon” – hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

A Szakmák Éjszakájához, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezett, országosan, valamint a határon túlról 156 település csatlakozott. Összesen 450 helyszínen mutatták be a különféle mesterségeket.

(Forrás: www.kanizsatv.hu)

KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSE TOVÁBB

0 Hozzászólás

Hozzászólok

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>